Hol is tartunk a textiliparban?

A legtöbb ember gondolkodás nélkül veszi az újabbnál újabb olcsó ruhadarabokat, nem törődve azok minőségével, anyagával, élettartamával. 15 év alatt 60%-kal nőtt az eladott ruhák mennyisége, miközben az előállított textil 80%-a szemétlerakókban, szemétégetőkben végzi. Ez azt jelenti, hogy minden másodpercben egy teherautónyi textil lesz hulladék. Elképedve nézzük a lépéseit, de sajnos csalódnunk kell. A világot inkább mozgatja a pillanatnyi gazdagodás, a pénz, mint a hosszú távú gondolkodás, az emberek érdeke. A megszületett kevés intézkedések is inkább fókuszálnak a hulladékfeldolgozásra, mint az ésszerű mennyiségű és minőségű termelés kikényszerítésére. Az Európai Unió is nagyon lassan reagál, de legalább elindult valami. Egyre nagyobb figyelmet kap a megújuló energia, a körkörös gazdaság és az újrahasznosítás. A hulladékfeldolgozás területén jelenleg még nem teljesen kiforrott a technológia és sok esetben magas költségen valósítható meg a hulladék alapanyaggá történő visszaforgatása.  

A politikai szándék mellett szükség van a divatiparban működő vállalkozások tudatosságára is, mely ténylegesen meg tudja változtatni a jelenlegi működést. Ahhoz, hogy egy ruhadarab fenntartható legyen, a környezeti tényezők mellett a szociális tényezőket is szem előtt kell tartani. A környezeti tényezők között az alapanyag, a termék gyártása és életútja során keletkezett hulladék, az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátása, a vízfelhasználás és a szennyvízkezelés is szerepel. A szociális tényezők között a dolgozók munkakörülményeit és bérezését szokás vizsgálni.

Mindezekből jól látszik, hogy a fenntartható divat sokkal több figyelmet igényel a gyártóktól, ami mellett jelentős költségnövekedés is felmerül. Mindezek ellenére egyre több cég fordít figyelmet a gyártási körülmények javítására, a profit szem előtt tartása mellett. Mivel a társadalom egyre érzékenyebb a témában, a vállalatok pedig sok esetben a profit maximalizálására törekednek, felütötte a fejét a „green washing” jelenség. A „green washing”-got alkalmazó cégek csak látszólag (és főleg kommunikácós oldalról) figyelnek a fenntartható gyártásra, a legtöbb esetben a tényleges intézkedések, tettek elmaradnak. Laikusként lehetetlen kiszűrni melyik gyártó figyel ténylegesen a fenntarthatóságra és melyik helyezi ezen a téren a hangsúlyt kizárólag a kommunikációra.

Bízunk abban, hogy a jogalkotók és a vásárlók hamarosan felismerik, hogy akár kényszerítő körülményekkel is jobb irányba kell állítani a vállalatokat, mert az önkontrollban bízni naivitás.